Gyóni Géza: Menekülés ⋆ Versek mindenkinek

Gyóni Géza: Menekülés

Első szeretőm: a szomoruság,
Akihez egyszer hűtelen lettem,
Most visszatér
És visszakéri pünkösdi kedvem.

Sápadt asszonyom fekete leplét,
Amibe síró szivem takartam,
Lebbenni látom
És elsápasztja mosolygó ajkam.

Ó régi, régi a mi szerelmünk,
Víg bálakon és hűs templomokban
Egymásé voltunk.
Sosem szerette senkise jobban.

S egy sötét este mégis elhagytam.
Ragyogó, vidám asszonyhoz szöktem.
Azóta keres,
Azóta futok előle a ködben.

Kis gyáva gyermek, ó hogy szaladtam.
Jaj, vissza-visszanézni se mertem.
Mindjárt utólér,
Fekete leple suhog megettem.

Ha most a kezem valaki fogná.
Messze a tisztás, a napos, a fényes.
De odaérnénk,
Ha szivem fogná, édesem, édes.

Ha szivem fogná… Erdőben, ködben
Futok halálig, futok lihegve.
S jaj, ha megállok,
Megöl és betakar fekete leple.