Czóbel Minka: Az özvegy
Nyitott koporsóban ott fekszik a párja,
Csókkal édesgeti, ébreszti, – hiába.
Fellobbanó gyertya sárgás rezgő fénye
Halvány világot hint a halott felébe.
Koporsó diszéűl leszedték a kertet,
Hervadt virágoktól nehéz illat terjed.
Virág illatától, tenger bánatától,
Özvegy asszony feje elszédűl, elkábúl.
A selymes szemfedő könyeit felissza,
Hívja, csalogatja édes urát vissza.
Megkésett szerelmét küldené utána,
A halál határán túl – a másvilágba.
Gyönge a szerelem, a terítő leplén
Nem hatolhat által – megfagy a holt keblén,
Gyönge a szerelem, ellankad a szárnya
Idegen, mérhetlen, halál távolába.
Haragra váltja most a nő a bánatot:
„Maga, egyedül ment, hűtlenűl elhagyott!”
Ugy érzi, mintha az ünnepélyre menne,
De ő ki van zárva, nincsen része benne.
Perel Istenével, természet rendjével,
Lázas, tehetetlen, fanyar szerelmével.
Kifáradt az asszony, megroskad a térde,
Tántorogva omlik egy nagy karos-székbe.
Szeme eltévelyeg az egyik oldalon:
Hálóját hogy fonja szürke pók a falon.
Most e finom szálba zümmögő légy téved,
Ez is egy elfolyó, menthetetlen élet.
Álomhozóan száll zúgása a légben –
Elszunnyad az asszony a nagy karos-székben.
Alszanak mindketten, a halott, meg párja,
Csakhogy ennek álmát még az „álom” járja,
Amannak arczára nagy titok van vésve –
Egyik-másiknak majd mi lesz ébredése?
Czóbel Minka: Az özvegy
Még több vers:
- Karácsony vers
- Szilveszteri versek
- Farangi versek
- Mikulás versek
- Húsvéti versek
- Anyák napi versek
- Pünkösdi versek
- Ballagásra versek
- Névnapi versek
- Külföldi versek
- Magyar versek
- Nyári versek
- Őszi versek
- Téli versek
- Tavasz versek
- Rövid versek
- Versek gyerekeknek
- Szerelmes versek
- Köszöntések – Jókívánságok
- Névnapi köszöntések
- Idézetek lapja
- Neved napja – Névnapok
- Ünnepeink