Sárosi Árpád: A titkok keze
Jajjal kihimzett kárpitját az égnek,
Amely mögött a halál titka rezzen:
Egy kéz kibontja
És ráterül a viaskodó őszre.
A fák remegve bujnak össze: vége!
A kéz csak egyre nő
És ujjain emésztő tüzek égnek.
Viharok zúgnak odvas tenyeréből
Mind áldozatja pokoli kedvének;
Sir, jajgat minden,
Ha simogat az acélizmu kéz.
Halotti ének kerten, erdőn, bércen.
És hull a köny, a lomb, az élet.
Nincsen ököl, amely utját állja
A simogató kéznek.
Az ember: a földi kevélység,
Bús semmiségét vallja éji órán.
Esdő szavát vihar szárnyára bizza,
A láthatatlan Hatalmast idézi:
– Hivdd vissza a titkok kezét,
Parancsold vissza őt: ne menjek el,
Uram, ne még, ne még…
Sárosi Árpád: A titkok keze
Még több vers:
- Karácsony vers
- Szilveszteri versek
- Farangi versek
- Mikulás versek
- Húsvéti versek
- Anyák napi versek
- Pünkösdi versek
- Ballagásra versek
- Névnapi versek
- Külföldi versek
- Magyar versek
- Nyári versek
- Őszi versek
- Téli versek
- Tavasz versek
- Rövid versek
- Versek gyerekeknek
- Szerelmes versek
- Köszöntések – Jókívánságok
- Névnapi köszöntések
- Idézetek lapja
- Neved napja – Névnapok
- Ünnepeink