Réthy László: Mikrokozmosz.

Vers mindenkinek

Réthy László: Mikrokozmosz.

Vers mindenkinek

Megyek városból ki, messze
Hol nincs autó s velocipéd,
Hol csak virágokkal beszélek
S a tücsök mond el egy regét.

Fáradt vagyok és megpihenni
Oly jól esik a fák alatt,
Fejem a fűbe temetem be,
Nincs agyamban bús gondolat.

S hogy igy fekszem, közelről látom,
Hogy egy arasznyi tér mily sok?
Hüvelykkel mérhetem és mégis
Egy új világot láthatok.

Tűlevelü fák, bozót, indák
Ős vadonjába (!) nézek itt,
S egy apró virág szűzi szirmán
Egy harmatcsepp kaczérkodik.

Fínom testű lények mozognak,
Miket a szem már alig lát:
S hajszál vékony gyökérke hosszán
Mint függő-hídon járnak át.

Picziny bogárcsalád tanyázik
Egy levél sátora alatt,
S egy kis pók mintha hálójából
Szőne be egy napsugarat.

Egy hangya nagy zsákot cepelve,
Homoktorlasz elé kerűl,
S egy baraczkmag is utját állja:
S ő húzza nagy terhét körűl.

Az élet mellett a halál is
Itt van: – száradt virágtövek, –
S a moh közt törött csigaházak.
Mint elszórt apró sirkövek.

Mig nézem ezt a Mikrokozmoszt,
Azt képzelem Isten vagyok,
S tőlem függ csak, hogy e világra
Az éltető napfény ragyog.

Isten vagyok! – csodát teszek most:
“Sötét legyen!” – azt akarom,
S e kicsi, kicsi, kis világot
Kalapommal letakarom.

A kis világ.

Réthy László: Mikrokozmosz.

Vers mindenkinek

 



Még több vers: