Palágyi Lajos: Vándorút ⋆ Versek mindenkinek

Palágyi Lajos: Vándorút

Fönt a magasban vándorolva
Néztem alá a ködgomolyra
S a mélyben nyüzsgő hangyabolyra.

Ormok, tetők ragyogtak napban,
Tanyák is tüntek föl alattam,
Míg én magamban elhaladtam.

Olykor közelebb érve hantot,
Hallottam egy-egy édes hangot,
Falusi nyájas estharangot.

Vagy láttam, lent virágok nyílnak,
Meg is csapott a vágy, az illat,
De tovább vont egy fényes csillag.

S most úgy érzem, hogy nem is éltem,
Nagyon is messzi útra tértem
S csak eltünök majd észrevétlen.

Nem vagyok én, csak bolygó vendég,
Mögöttem űr, előttem nemlét,
Sem út, sem mult, sem vágy, sem emlék.