Ölvedi László: Magamhoz ⋆ Versek mindenkinek

Ölvedi László: Magamhoz

Felelned kéne annyi sokra.
Szelíd hitek homok ösvenyén
Merre forduljak, balra, jobbra?
Felelned kéne annyi sokra,

Kérdelek hát, én vagyok-e én
És nem csupán visszhangja másnak,
Buborék, mely szép a nap hevén?
Kérdelek hát, én vagyok-e én?

Bús bukottja meddő vívásnak,
Céltalan cél harcosa leszek?
Kacag a sors: sírt neked ásnak
Bús bukottja meddő vivásnak.

Köntösömre kardot övezek,
Vert damascén, villogó szablyát.
Vetésemet tépik bősz kezek,
Köntösömre kardot övezek.

Kín darócát szivemre szabják.
Ez hát ama mennyegzős ruha,
Ebben várom az élet napját.
Kín darócát szivemre szabják.

Nincsen selymem, bársonyom, puha,
Csak úgy növök vedlett ugaron.
Gondolatom sokszor oly suta,
Nincsen selymem, bársonyom, puha.

Volna néha tán egy-két dalom,
Húrból kicsalni ám alig merem,
De késztet; egy titkos hatalom.
Volna néha tán egy-két dalom.

Amit űzök: égő szerelem,
Álmodások csillogó vára.
Óh, ha tudnám, hogy elérhetem…!
Amit űzök: égő szerelem.

Várok némán, ím nagysokára
Kitárul az aranypalota.
Sikolt az őr ércharsonája,
Kapu csikóidul nagysokára.

Kürtszó, hajrá…! robognak tova,
Szép várkisasszony s a sok dalia.
Két szememen könnyek fátyola.
Eltüntek – s vissza nem térnek soha.