Nagy Imre: Névnapi ajándok

Nagy Imre: Névnapi ajándok

Leány! nevednek ünnepén,
Melly fölvirul,
Mint házbarát, mit adjak én
Ajándokúl?

Ég’ csillagiból ragyogó koszorút
Fűznék, de leszédit az éghoni út.
Fürtidre felillenék díszkoszorú:
De berki virányt fedez árva ború.
Még is, ha virág kell, ah! mond nekem azt,
És visszaidézem az ifju tavaszt,
‘S érted kirabolva varázs ligetet,
Fürtidre adok gyönyörü füzetet.
De az, ha majd idétlenűl
Hervadva húl:
Szemedbe szánás’ könye gyűl,
Kebled borúl;
És látva, mi hirtelen hervad el az,
Volt szende nyugalmadat űzi panasz;
Eszméd ha a’ léti tavaszra repűl,
Melly hirtelen hervad öremtelenűl,
És néha egére öröm ha virúl,
Nap tűn, jön a’ hold ‘s könyüharmata húll, –
Nem vélve torúl derüjére ború,
Hű képe a’ hervadozó koszorú.
Ne kérj füzért, ne kérj leány,
Az elvirúl;
Van szebb, van üdvösb adomány
Ajándokúl,
Van! tiszta kívánat ez, – óh ha az ég
Meghallana engem, ‘s örűlve Te még
Hosszú kor után neved’ ünnepeit,
Meglássad a’ mennyei kegy jeleit.
Meglátod, – anyádnak utána ha mégysz,
Ha tiszta, erénydús, és jámbor ha léssz.
‘S így fed valahára ha síri ború: –
Hamvadra ragyog le csillag koszorú.