Vers, versek, szerelmes versek, anyák napi versek, karácsonyi versek, születésnapi versek, mikulás versek, apák napi vers, rövid versek, vers mindenkinek.
Kosztolányi Dezső: Víziók Bús látományok, nagy, fehér nők lengik körül az ágyamat, s csiklandozó gyermekmosollyal szemembe néznek bágyatag. Csókolják ólomszínü arcom ringatva elfáradt fejem, lefektetnek mint egy halottat, meredten és …
Kosztolányi Dezső: Víziók Olvass tovább Kosztolányi Dezső: Halálba hívó délután Halálba hívó délután. Alélt keblén pihenteti a néma délt. Kénsárga légbe forróság inog, őrjöngenek a buja jázminok. Fülledt magány. Halotti utcasor. Füstöl a föld, akár …
Kosztolányi Dezső: Halálba hívó délután Olvass tovább Kosztolányi Dezső: Kérdések Ha távozom a titkos másvilágba, mit mondotok remegve majd nekem, halvány körülállók, látván csodálva, hogy elszivárog váló életem? Rothadni dugtok egy ködös gödörbe, sírtok, hogy a barátotok …
Kosztolányi Dezső: Kérdések Olvass tovább Kosztolányi Dezső: Halottak Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább. Futók között titokzatos megállók. A mély sötét vizekbe néma, lassú hálók. …
Kosztolányi Dezső: Halottak Olvass tovább Kosztolányi Dezső: A bölcs halála Platon mosolygós, csöndes agg vala. S amint egy őszi nap nehéz beteg lett, leült a földre dús szőlője mellett, hol elhuzódott háza kertfala. Reásütött kiszáradott, …
Kosztolányi Dezső: A bölcs halála Olvass tovább Kosztolányi Dezső: Sorsunk Tanuld meg, porember, a sorsod: lemondás s lemondani nekem oly fájdalmas-édes. Ura a végzetnek, ki ezt megtanulja, bánat és csalódás nem fér a szivéhez. Nézd a természetet, …
Kosztolányi Dezső: Sorsunk Olvass tovább Kosztolányi Dezső: Láz Időm rövid, egy lobbanás csak, aztán örökre elenyész, kihal szivemből eszme, érzés, s kietlen éj lesz az egész. Nem, nem – rohadni ismeretlen: bősszé teszi nagy lelkemet, …
Kosztolányi Dezső: Láz Olvass tovább Kosztolányi Dezső: Az ismeretlen, végtelen temetőben Az ismeretlen temetőben én, ismeretlen, kósza lélek, keresztek közt, gyászdalt dalolva virágosan megyek az éjnek, s sírok: ki tudja, miért, miért nem? Megsápadtam, míg …
Kosztolányi Dezső: Az ismeretlen, végtelen temetőben Olvass tovább Kosztolányi Dezső: Párbeszéd magammal És sokszor megfogom a kezedet, akárcsak egy idegenét, és sokszor a szemedbe meredek, és a szemed egy kút, hideg, setét. És mély. És sokszor látlak ágyadon, …
Kosztolányi Dezső: Párbeszéd magammal Olvass tovább Kosztolányi Dezső: Csillagok Ma téli pompafényben felkelétek, aranysugárotok a hóra hull, hadd nézem a fényt, oly rövid az élet! Holnapra már tán ott leszek alul, s ti így ragyogtok épp …
Kosztolányi Dezső: Csillagok Olvass tovább Kosztolányi Dezső: A holtak vonatja Láttátok-e már a holtak vonatját? Az éji rónán nesztelen suhan, vas-házait halállovak vonatják, lámpáiban lidérctűz ég busan. Előtte a kietlen puszta hallgat. az éj ijedve, …
Kosztolányi Dezső: A holtak vonatja Olvass tovább Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szivünkhöz közel álló. De nincs …
Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd Olvass tovább Kosztolányi Dezső: Reggeli áldás Most kávé kellene. Pillés és enyhe kávé és egy nyugalmas, fekete szivar. Hogy oly lázzal, mely ezer éjszakáé, azt mondjam a kelő reggelnek: ávé, az …
Kosztolányi Dezső: Reggeli áldás Olvass tovább Kosztolányi Dezső: Ünnepnapon Az emberár künn küszködik, tolong, s a ronda pénzért vásárolt mulatság híg kéje eltorzítja lomha arcát, kocsikra kap föl, fut, mint a bolond. Erdőkbe bújik, mássza a …
Kosztolányi Dezső: Ünnepnapon Olvass tovább Kosztolányi Dezső: Néma vidéki ház Napfényben égnek a fehér falak, S mégis jeges, halottas, téli gyász van az elhagyott, magányos úriházban. Kikerüli az utas hallgatag. Távol fürdőhelyen mulat az úr, …
Kosztolányi Dezső: Néma vidéki ház Olvass tovább Kosztolányi Dezső: Szegények Te elfelejted, hogy délben mit ettél, kivel beszéltél tegnap, ki az ellenséged, barátod, mert gazdag vagy s feledékeny. Úgy elhagyod élményeid, mint kiolvasott újságaid a gyorsvonatok hálófülkéiben, …
Kosztolányi Dezső: Szegények Olvass tovább Kosztolányi Dezső: Téli alkony Aranylanak a halvány ablakok… Küzd a sugár a hamvazó sötéttel, fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel, a hósík messze selymesen ragyog. Beszélget a kályhánál a …
Kosztolányi Dezső: Téli alkony Olvass tovább Kosztolányi Dezső: Lefekvés után Sóhajtanak a bútorok ropogva, titkos szavaktól reszket a homály, a lámpa füstje besuhan az orrba, s az ágy fölött fullasztva szálldogál. Az óra ver és félős …
Kosztolányi Dezső: Lefekvés után Olvass tovább Kosztolányi Dezső : Nők Nem kamasz-szerelem kis hevületében beszélek. Az élet közepén, megkoszorúzva női karoktól vallok, nõk, rokonaim. Most már elmondhatom, hogy oly közel voltatok hozzám, mint senki más, s …
Kosztolányi Dezső : Nők Olvass tovább Kosztolányi Dezső: Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most, legyen tiéd örökre az egész. Vedd a telet és a nyarat, a lombost, itt …
Kosztolányi Dezső: Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most Olvass tovább