Inczédi László: A szerencse ⋆ Versek mindenkinek

Inczédi László: A szerencse

Az istentől hiába kéred.
Az ördöggel hiún szövetkezel.
Szaladj utána, be nem éred,
Küzdj érte, nem foghatod el.

Úgy támad, mint a szél, a felhő.
Nem tudni, hogy mikor, mi táj felől.
Egy helyre száz meg százszor eljő,
Mást meg örökké elkerül.

S úgy oszlik szét mint a varázslat,
Volt, eltünt, s nem találod fel soha.
Miért mulik el s miért támad,
Nincsen megfejthető oka.

Nem erénnyel kell megszerezned
S nem hibával elvesztened,
Amazzal nem vagy érdemesebb,
Emebben nincsen szégyened.

Talány, mely éltünkön kísér át,
Mit nem megold, kettévág a halál,
Mint Gordiusz híres csomóját
Ama nagy makedón király.