Havas Gyula: Vándordal
Fülembe sír a szél szava,
utamra húll a tél hava.
És nem derít borút a nap,
be nem ragyogja útamat.
De mámorít az alkonyat
keresni messzi partokat.
Megyek magamban álmatag,
irígylem én a szárnyakat.
Nagy ég, repűlni volna jó
a végtelenbe, hol hajó?
Egy csillag édesen kigyúl
és áradozva zengi túl
a fény a messzi éjeket,
a perc a hosszu éveket.
Oly szédítő a végtelen,
ha jő a messzi ég velem
s mit égre fest a régi vágy,
oly messze még a délibáb!
Nyugat, 1918 / 17. szám
Havas Gyula: Vándordal
Még több vers:
- Karácsony vers
- Szilveszteri versek
- Farangi versek
- Mikulás versek
- Húsvéti versek
- Anyák napi versek
- Pünkösdi versek
- Ballagásra versek
- Névnapi versek
- Külföldi versek
- Magyar versek
- Nyári versek
- Őszi versek
- Téli versek
- Tavasz versek
- Rövid versek
- Versek gyerekeknek
- Szerelmes versek
- Köszöntések – Jókívánságok
- Névnapi köszöntések
- Idézetek lapja
- Neved napja – Névnapok
- Ünnepeink