Czóbel Minka: Tavaszdal
Egy nagy madár ijedve felsívit;
Buddha kinyujtja felém karjait,
Jóságosan szól a kegyelmes Isten:
„A boldogságot mért kerested itten?
Amott a nagy Pán tűzrózsákat ád,
De ti nem hallhatjátok már szavát,
Dala elhangzott csöndes erdő-mélyen,
Befúlt öldöklő hideg szenvedélyben.
És ő maga? – Únottan, visszavetve
Magányosan tengődik, elfeledve.
Én? – oh én még sokáig várhatok!
Elöttem elmúlnak holdak, napok.
Megláthatod – mögöttem, ottan, távol –
A boldogság csak az a fehér fátyol.
Jösz?”
„Mennék de hisz’ mind utamban áll
A vak sötétség, réműlet, halál,
Tátongó örvény.”
Kézen fog szeliden
Fehér alak: „Majd elvezetlek híven!”
Szól Megváltónk.
Czóbel Minka: Tavaszdal
Még több vers:
- Karácsony vers
- Szilveszteri versek
- Farangi versek
- Mikulás versek
- Húsvéti versek
- Anyák napi versek
- Pünkösdi versek
- Ballagásra versek
- Névnapi versek
- Külföldi versek
- Magyar versek
- Nyári versek
- Őszi versek
- Téli versek
- Tavasz versek
- Rövid versek
- Versek gyerekeknek
- Szerelmes versek
- Köszöntések – Jókívánságok
- Névnapi köszöntések
- Idézetek lapja
- Neved napja – Névnapok
- Ünnepeink