Czóbel Minka: Maya ⋆ Versek mindenkinek

Czóbel Minka: Maya

Ködpárák hullám-fátyolán keresztül
Napsugár szivárványos fénye rezdül
Hajnal friss szellő hordja szerteszét
Vad menták illatos lehelletét.

Zöld pázsitot kiszínezé a reggel
Ezernyi fénylő, csilló harmatcseppel.
Fű fűszálhoz símúl szerelmesen,
Ezer madárhang suttog édesen.

Erő, életvágy száll a mindenségbe,
Az örök élet, melynek nincsen vége.
A reggel üdesége megkapott,
Megérzem azt a legelső napot.

Mikor a tiszta napfényes világba’
Nem létezék még salak vétke, átka.
Nincs már betegség, halál, vétek, átok,
Áldást lehelnek harmatos virágok.

Még nem foszlott le ébredő világról,
A hajnal-tiszta hamvas szüzi fátyol.
Lángsugarakban ömlik e világra,
Mindent-teremtő szeretet világa.

Úgy érzem, mintha én lennék e fénybe’
Föld első öntudatra ébredt lénye,
Minden virág mosoly’gva int felém,
Ez ifjú szép világ mind az enyém.

Enyém, enyém! mert összefűz az élet,
Nagy mindenség, hisz’ egy vagyok tevéled!
Egy perczre im a végtelenbe látok,
Szerelmem átölelte a világot!