Benedek Elek: Udvari bál ⋆ Versek mindenkinek

Benedek Elek: Udvari bál

Szúnyog király őfelsége
S az ő kedves felesége
Szúnyogvárban bált adának,
S engem arra meghívának.

Ha meghívtak, el is mentem,
Egy nagy székbe lehüppentem,
Onnan néztem a nagy csudát:
Szúnyogok fújták a dudát.

Hej, ez volt az igazi bál!
Csürdöngölőt járt a király,
Körülötte a legények
Csakúgy izzadtak szegények.

Kurjongatott, pattogtatott,
Tenyerével csattogtatott,
Bizony sok földet bejártam
Ilyen királyt még nem láttam.

Nagy volt a gyönyörűségem,
De nagyobb az ijedtségem!
Mert egyszer csak, szörnyű eset,
ő felsége orra esett!

Óh, ha csak ez történt volna,
Duda vígan tovább szólna,
De elhallgatott s nem hiába,
Eltört őfelsége lába.

No, lett erre riadalom.
Szétrobbant a sokadalom.
Mindahányan elszaladtak,
Doktor után kiáltoztak.

Doktor, doktor, Bagoly doktor,
Sohse érkezhetnék jobbkor!
Ámde mikor kéne éppen,
Nem találják semmiképpen.

Nagyokat nyög őfelsége,
Haját tépi felesége.
Addig tépte, addig tépte,
Nyílt az ajtó, doktor lép be.

Bagoly doktor tudománya,
Nincs annak semmi hiánya.
Okulárét felcsippenti,
Aztán magát elköhinti.

Ő felségét megforgatja,
Fejét búsan csóválgatja:
Késő, késő, így szól végre,
Sánta marad őfelsége.

Így lett vége a nagy bálnak,
A vendégek odébb állnak.
Én is magam ajánlottam,
S szépen haza bandukoltam.