Benedek Elek: Pest felé ⋆ Versek mindenkinek

Benedek Elek: Pest felé

Fut a gőzös nyílsebesen.
Pest felé fut egyenesen.
Szárnya nincsen, repül mégis,
Érzem, hogy repülök én is.

Meghúzodom egy sarokban,
Öreg szívem meg-megdobban.
Hej, nem csuda! Komoly dolog,
Amire én most gondolok.

Átellenben, az ülésen
Egy kis gyermek, mind őt nézem.
Gyöngéd kezek bárhogy ójják,
Le-lerúgja takaróját.

Nem jön a szememre álom,
A jó kismamát csudálom.
Ébren virraszt egész éjen,
Míg gyermeke alszik mélyen.

Fut a gőzös, szinte repül,
Sípol, fütyöl éktelenül,
Kattogása folyton hallszik,
De a gyermek mélyen alszik.

Gőzös füttyét míg hallgatom,
Messzire száll gondolatom:
S megpihen egy kis szobában.
Szállva száll az éjszakában.

Kis szobában, látva látom,
Két gyönge kar amint átfon
Egy gyermeket, csicsisgatva,
A pihegését hallgatva.

E gyermek is, bárhogy ójják,
Le-lerúgja takaróját,
S gondolatban, álmatagon,
Én magam is takargatom.

Takargatom, csókolgatom,
Szeretettel babusgatom,
S míg magam mulatom ezzel:
Dereng az ég, itt a reggel.

Még csak egy jó futamodás:
Ihol a pesti állomás!
Öreg szívem, hej, hogy dobog,
Mikor a vonat berobog!

Még csak egy perc, kettő, három.
Reszkető karom kitárom.
Rája röppen egy fióka:
Isten hozott, nagyapóka!

Vasutat ki kitalálta,
Legyen mindörökké áldva!
Nagy áldás ez a világnak,
Hát még nekünk, nagyapáknak!