Bányai Kornél: Élet gyökerében

Vers mindenkinek

Bányai Kornél: Élet gyökerében

Vers mindenkinek

Arcom körül hordozom a tájon, mélyen élő, ismerős
mezőkön, tejszagú rögön, gyökerek átható illatában
s kit új egek alá vetett az embert arató sors –
fákban, kőben, változatlan arcokban s a szőlős dombok
szelíd hajlásában önmagam most újra megtaláltam.

Megtértem itt magamhoz, mégiscsak élek, megvagyok,
dús valóság életem, rögben fogant s mint búgó torony szárnyal
lövész árkok és barakkok sírjában élet csúcsait
jelentő síkokon s én lettem minden itt: rozsdálló, büszke vár,
első szerelmek, szőlők ormából repdeső madárdal.

Jó itt bolyongni, mély utak hűsében, fák alatt itt érzem egyedül
hogy tovább mozdultam: érett gyümölcse tűzvészes nyaraknak,
halált és életet hozó csatáknak – hogy íme áll a régi táj,
fűzek leányos karjukat lóbázzák felém s az enyhe dombokon
most is mint régen egy mozdulattal vetnek és aratnak.

Mégsem vagyok kisértet s öreg rögökhöz bújva: jó anyámhoz,
csöndesen nagyot nyújtózok s napjaim kezemben tartom.
Testembe élet bő erős ízei robognak és sorba csókolom,
kiket elhagytam s újra megtaláltam: édes testvéreim:
a vén tájban és arcomban reszkető sok gyermek arcom.

Nyugat, 1925/22. szám

Bányai Kornél: Élet gyökerében

Vers mindenkinek

 



Még több vers: