Reichard Piroska: Egy szobor előtt

Reichard Piroska: Egy szobor előtt

Oh Pallas Athéne,
ki jönni s tünni láttál ezredévet
a legkékebb éggel és tengerrel szemben:
most éjszak földjén, zárt borus teremben
szemed ép úgy a messzeségbe réved,
mint mikor elnézed kicsinyes sorsát
az alattad zsibongó embergomolynak,
mert te érted a zajt és érted a csendet
s neked mindegy a tegnap és a holnap.

Lásd, az életet én is így nézem:
átható szemmel, messziről, nyugodtan,
a szivem szabályos ütemekre dobban
és soh’se voltam ember egészen…
Óh mondd: ha megjön az utolsó óra
s átlátom a közelt és a messzeséget,
nem fog-e fájni majd későn, hiába
ez a fehér, márványszerű élet,
Oh Pallas Athéne!

Nyugat, 1909/8. szám