Szendrey Júlia: Gondolatim, érzeményim… ⋆ Versek mindenkinek

Szendrey Júlia: Gondolatim, érzeményim…

Gondolatim, érzeményim
Szárnyra keltenek,
Nyitva hagytam kalitkájok
S elröpültenek.

Ne szálljatok a világba
Ne hagyjatok el,
Nem vár ott barát ti rátok
Nem meleg kebel.

Nem leltek ott rokonszívre,
Hova szálljatok,
Részvétlenség hidegétől
Meg kell halnotok.

Örömimnek, bánatomnak
Édes gyermeki,
Szívem rejtett világának
Kis szülöttei.

Ugy jártok, mint a pillangó,
Mely a tűzbe száll,
S az égető lángok közt ott
Vár rá a halál.

A gúny éles hahotája
Fog köszönteni,
S minden illatos virágról
Elrezzenteni.

S addig szálltok ágról ágra,
Míg a tövisek
Szárnyatokból minden tollat
Ki nem tépdesnek.

S összezúzva, összetépve
Földre hullotok,
S a feledés nehéz lába
Átmegy rajtatok. –

Ne szálljatok a világba,
Ott csak bú talál;
Nálam élet, ott keserű
Szomorú halál!

Pest, 1856. március 21. (megjelent: 2000 c. lap, 2013/2)