Pósa Lajos: Kati néni
Áldott volt a szive, áldott volt a lelke,
Ajtaját hiába senki se zörgette.
Mindenkin segitett szives jó’karattal,
A mit jobbja nyujtott, soh’se tudta a bal.
Hogyha valahova beköszönt az inség,
Szó nélkül ott termett Kati néni mindég.
A mit Isten adott, vitt azt elegendőt,
Telerakott egy-egy kosarat vagy kendőt.
Széjjelosztogatta a szükölködőknek,
Hogy örült a lelke, ha sütöttek, főztek!
Nem volt a világon boldogabb ő nála,
Ha a kéményt vigan füstölögni látta.
Templomba mindennap, reggel, este elment,
Dicsérni az Urat, a jóságos Istent.
Mint igaz keresztény, adakozott bőven
Az eklézsiának minden esztendőben.
Ő vitette Pestről a két uj harangot,
Behuzatta fényes bádoggal a tornyot.
A katedrát is ő maga csináltatta,
Emlékül ott ragyog áldott neve rajta.
A szegény iskolás gyerekeknek ő vett
Pennát és papirost, kalamárist, könyvet,
A ki jól tanult és magát jól viselte,
Megajándékozta, megörvendeztette.
Nagy gondja volt a kis neveletlenekre,
Apátlan, anyátlan, árva gyerekekre.
Mint tulajdon anyjuk, táplálta, ruházta,
Apró néppel mindég tele volt a háza.
Föl-fölállitgatta egy sorjába’ őket,
A kis csivajgókat, rendetlenkedőket.
Mint az orgonasíp, ugy állottak sorba’,
Egreczéroztatta… végig csókolgatta.
Aztán az egyiket a térdére vette,
Két-három porhajas a lábához ült le.
Ki a nyakán csüngött, ki mellé oldalgott…
Beszélt aztán nekik sok szép fura dolgot.
Mesélt Argyilusról, Tündér Ilonáról,
Kacsalábon forgó arany, ezüst várról,
Hétfejü sárkányról, vasorru bábáról,
Fekete városról, óriás királyról.
Mikor a mesébe bele-belefáradt:
Deszkadarabokból csinált nekik házat.
Aztán kergetősdit vagy bujósdit játszott,
Felejtette velök a bús árvaságot.
Nap nap után igy folyt… Egyszer a kis árvák
Nagy szomorkodással a falut bejárják.
Zokogva beszélik, hogy a Kati néni
Nem akar játszani, nem akar mesélni.
Ugy is volt csakugyan… Fehér lett, mint a fal,
Nem törődött többet a kis árva haddal.
Hiába költötték, esedezve, szépen:
Jó lelke már akkor üdvözült az égben.
A mikor temették, a mikor kivitték:
Sirt az egész falu, sirt az egész környék.
Jajszóval ödöngtek a kicsik utána…
Mindenik csak akkor lett igazán árva!
Még a harangok is szomorubban szóltak,
Zokogó panaszszal, siralmasan kongtak.
Csak az ég mosolygott, csak az ég örvendett,
Hogy egy jó lélekkel a lakosa több lett.
De az egekben sincs, tudom, neki párja,
Ott is ügyel ő a szegényre, árvára.
S mivel onnan több jót nem tehet már vélök:
Az ur zsámolyánál imádkozik értök!
Pósa Lajos: Kati néni
Még több vers:
- Karácsony vers
- Szilveszteri versek
- Farangi versek
- Mikulás versek
- Húsvéti versek
- Anyák napi versek
- Pünkösdi versek
- Ballagásra versek
- Névnapi versek
- Külföldi versek
- Magyar versek
- Nyári versek
- Őszi versek
- Téli versek
- Tavasz versek
- Rövid versek
- Versek gyerekeknek
- Szerelmes versek
- Köszöntések – Jókívánságok
- Névnapi köszöntések
- Idézetek lapja
- Neved napja – Névnapok
- Ünnepeink