Havas Gyula: Sírvers
Szép hajnaloknak s alkonyoknak csendjét
lelkemben illatozza még az emlék,
sírtam, nevettem és szerettem nemrég,
e drága földön nyughatatlan vendég.
De rég volt, szent ég!
Most egyedűl vagyok búsan, egészen,
nincs viharban és nincs derűben részem,
a létet és a véget én nem érzem,
de nem veszett el egy atomnyi részem,
élek: enyészem.
A két karomból két sudár fa éled,
a homlokom majd városokat éget,
szívemből forrást érlelnek az évek,
szemem türkisszé, szám rubinná réved.
Ó, örök élet!
És csontomból finom papír lesz majdan
s egy epedő szűz levelet ír rajtam
és felnéz s elnéz messze, sóhajt halkan
és nem tudja, hogy éltem, éltem hajdan
és csókoltak és csókolt ajkam
és hogy meghaltam.
Nyugat, 1914 / 13. szám
Havas Gyula: Sírvers
Még több vers:
- Karácsony vers
- Szilveszteri versek
- Farangi versek
- Mikulás versek
- Húsvéti versek
- Anyák napi versek
- Pünkösdi versek
- Ballagásra versek
- Névnapi versek
- Külföldi versek
- Magyar versek
- Nyári versek
- Őszi versek
- Téli versek
- Tavasz versek
- Rövid versek
- Versek gyerekeknek
- Szerelmes versek
- Köszöntések – Jókívánságok
- Névnapi köszöntések
- Idézetek lapja
- Neved napja – Névnapok
- Ünnepeink