Bárd Miklós: Kitavaszodás
Mind elmult, mi az életben gyönyör,
Hiába minden – az arany vödör
Már nem merül meg… Ki s be járnak
Hajlékomban a siket árnyak;
Mig fönn a nap, megülnek veszteg,
Ha száll az alkony, vitát kezdnek,
Beszélnek – szavuk lehangol, gyötör:
“Kopár öregség – ásító gödör”…
Pedig bolond az ilyen bús vitázás,
Künn sosem volt még szebb a favirágzás,
Ily illatos a szellők lebbenése,
Ily mámorító zsongás fönn a légbe’.
Ki a szabadba elaggott poéta!
Megbuggyan itt, mi bedugult, a véna,
Itt fényben úszom, kígyóként levedlem
Ami elaggott, idejemult bennem.
És nevetem az alkonyi vitákat; –
Az ifjú fák már teljes díszben állnak,
S mintha felém új életet fuvalna,
Az öreg törzsek virágzó sugalma.
Nagy életöröm buzog föl szívemben,
Az arany vödröt mélyen megmerítem,
Bele újjongok a zsongó tavaszba –
Ma, hetvenhetedszer kitavaszodva.
Budapest, 1934.
Bárd Miklós: Kitavaszodás
Még több vers:
- Karácsony vers
- Szilveszteri versek
- Farangi versek
- Mikulás versek
- Húsvéti versek
- Anyák napi versek
- Pünkösdi versek
- Ballagásra versek
- Névnapi versek
- Külföldi versek
- Magyar versek
- Nyári versek
- Őszi versek
- Téli versek
- Tavasz versek
- Rövid versek
- Versek gyerekeknek
- Szerelmes versek
- Köszöntések – Jókívánságok
- Névnapi köszöntések
- Idézetek lapja
- Neved napja – Névnapok
- Ünnepeink