Somlyó Zoltán: A falon át ⋆ Versek mindenkinek

Somlyó Zoltán: A falon át

Lehullt az éjnek súlyos szárnya.
Alszik a pesti bérkaszárnya.

A sok meghajszolt, fáradt lélek:
urak, nagyságák, bús cselédek.

Pihen a gond, a bú, a kétség,
ágyára nyomta a sötétség.

Ilyenkor nyújtja ezüsttálon
bő kincseit az édes álom…

Ilyenkor, végre valahára
jegygyűrű fut a lány ujjára…

Csönd… csak egy árva macska nyávog.
Én is eloltom a világot.

Tegyük holnapra el a mát!…
…Egy jaj-t hallok a falon át…