Móra Ferenc: Galambok a tarlón
Szögön pihen már a kasza, a sarló:
Búzamezőkön mered éles tarló.
Néptelen, némán nyujtózik a róna,
Csak itt-ott sír még rajta tücsöknóta,
S ahol hevertek arany buzarendek,
Fehér galambok szemet szedegetnek.
Kinek befedi a világot szárnya,
Van gondja neki az égi madárra.
Az Ur akará, hogy buza teremjen
És hogy a kalász ért szeme kipergjen,
Hogy gyönge madár töltse kedvit azzal,
Hogy várja szegényt a teritett asztal.
Öregje békén eszik a seregnek,
Mig a fiókák föl-fölijedeznek:
Ők még nem tudják, hogy mindig övék a
Betakarított termés maradéka
S hogy a tanyai nép apraja-nagyja
Isten madarát becsületbe tartja.
A szorgos csapat lassu pityegéssel
Tarlók közepén terül szerteszéjjel,
De nagyijedten össze-összerebben,
Hogyha fölötte ölyü, kánya lebben.
Hanem a veszélyt hamar elfelejtik,
S a szemkeresést megin’ ujra kezdik.
S mikor sebesen tovakarikáznak
Piros tüziben a napnyugovásnak,
Szárnyuk ütemes, lassu suhogása
Tán az anyaföld imája, fohásza,
Mit, beleveszve az ég peremébe,
Fölvisznek az Úr szent szine elébe.
1907.
Móra Ferenc: Galambok a tarlón
Még több vers:
- Karácsony vers
- Szilveszteri versek
- Farangi versek
- Mikulás versek
- Húsvéti versek
- Anyák napi versek
- Pünkösdi versek
- Ballagásra versek
- Névnapi versek
- Külföldi versek
- Magyar versek
- Nyári versek
- Őszi versek
- Téli versek
- Tavasz versek
- Rövid versek
- Versek gyerekeknek
- Szerelmes versek
- Köszöntések – Jókívánságok
- Névnapi köszöntések
- Idézetek lapja
- Neved napja – Névnapok
- Ünnepeink