Tóth Árpád: Hajó a dokkban ⋆ Versek mindenkinek

Tóth Árpád: Hajó a dokkban

Vergődtem. Elég. Isten és ember sorsa,
Ne fájj! Csitt, Végtelen! Pihen a morzsa.

Bejártam pár billió kilométert.
Csitt, Gondolat! Odahagytam az étert.

Itt ülök újra. Csukva a spalét.
Pipára gyújtok. Villanyfény. Jó a lét.

A hű, vén kályha halkan duruzsol.
Azt hiszi, búsulok, és kuruzsol.

Főzi kamillaillatú dalát,
Mint torokfájós gyereknek a teát.

Szentimentális, de kedves cseléd.
Jól van. Hadd ülök hozzá közelébb.

Elfáradtam? De elfáradni jó.
A dokkban így pihen az otthagyott hajó.

Holnap tán újra indul. A setét
Kormányos megcsavarja jajduló kerekét.

A kormányos! Ki tudja, most vadul hol mulat!
Vagy hol hallgat szörnyű parancsokat?

Ki tudja? De a gép addig boldogan áll.
S a kémény fáradt füstje szelíden szálldogál.

1924.