Vargha Gyula: Aratás felé ⋆ Versek mindenkinek

Vargha Gyula: Aratás felé

Legszebb a táj így aratás felé,
Hőség, aszály ha el nem perzselé;
Az élet teljét csillogtatja már
Teljes pompában a királyi nyár.

Sötét sátrat feszítenek a fák,
Megbúnak ottan a fehér tanyák;
Lombok közé őszt sejtető jegyül
Egy sárguló levélke sem vegyül.

De a zöld színben mennyi változat,
Ezüst zászlóját bontja itt a zab;
Tengeri-táblán a sűrű sorok
Haragos zöld hulláma háborog.

A széna már boglyákban, de a rét
Zsendíti újra gyenge friss füvét,
Minden fűszálon harmatcsepp remeg,
Zománcba játszó drága gyöngyszemek.

Napfényben úszva tündököl a táj,
Olyan, mint egy gazdag, kevély király.
Diszül reá az érő gabonák
Már föltevék az arany koronát.